Amiért leírtuk neked a Poseidon légzőautómaták történetét az segíthet választani a vásárlás előtt, segíthet eldönteni, és megvilágítani miért használják a katonai és egyéb hivatalos szervek kizárólag ezt a fajta légzőautómatát. Az elmúlt 55 évben ez a légzőautómata bizonyította a legnehezebb körülmények között is, hogy a legjobban teljesíti a tulajdonosa elvárásait. Nem véletlen, hogy a búvárvilág tapasztaltabb barlangi és technikai búvárai a legjobbat a Poseidon-t választják…
POSEIDON
1954…
A POSEIDON RÖVID TÖRTÉNETE
Több mint fél évszázaddal ezelőtt élt Svédországban egy fiú, akit Ingvar Elfstrom-nek hívtak. Már gyermekként, Ingvar a tenger megszállottja volt. Rendszeresen kijárt édesapjával horgászni és idejét azzal töltötte ezeken a kirándulásokon, hogy az alatta elterülő mély vizet tanulmányozta. Eltökélt szándéka volt, hogy többet tudjon meg a tengerről, ezért megvásárolta első búvármaszkját. Egy napon, Ingvar és édesapja egy locsolótömlő segítségével, biciklipumpát erősítettek maszkjához. Sajnos azonban, ahogy édesapja fent a hajóban ülve pumpálta a levegőt, lent Ingvar maszkja minden pumpálásnál lejött arcáról.
Ebben az időben, megnövekedett érdeklődés volt tapasztalható szélesebb néptömegektől a tenger irányában, égve a vágytól hogy ezt az izgalmat maga is megtapasztalja, Ingvar felszerelés fejlesztésbe kezdett, mely alkalmassá tenné őt arra, hogy hosszabb időt tudjon víz alatt tölteni. Sok kísérletezés után, 1954-ben kifejlesztette az első dupla tömlős légzőautómata prototípusát, mely később Cyklon Senior néven vált ismertté.
Még ugyan ebben az évben megalapította a Poseidon búvár klubbot, ahol lehetősége nyílt eszmét és tapasztalatot cserélni, a 25 hasonló gondolkodású és érdeklődésű barátnak, akik szintén hajlandóak voltak pénzt fektetni, a búvár felszerelések fejlesztésébe. Mivel akkori állásából, mint pék, kevés bevétele származott, ez volt az egyetlen módja a limitált számú tömeggyártás megkezdésének.
Barátja, Rolf Tistrand segítségével még több Cyklon Senior légzőautómata készült. Ők együttesen szintén kifejlesztették a forradalmi Cyklon Juniort, amely a világ valaha gyártott, első egytömlős légzőautómatája volt. Napjainkban ezek a légzőautómaták Cyklon 300 és Cyklon 5000 néven híresültek el.
A búvárkodás újabb lendületet kapott az önálló légzőkészülék (SCUBA) megjelenésekor ebben az időszakban, mely azon nyomban sokkal biztonságosabbá és élvezetesebbé tette e sportot még szélesebb néptömegeknek. Ingvar termékei iránt a kereslet rohamosan nőtt, ezért ő valamint közeli barátja Dennis Osterlund, termékeiket Poseidon márkanév alatt kezdték eladni egy Aqua - Sport nevű cég segítségével. A cég hamar virágzásnak indult, ezért a légzőautómaták gyártását egy kis, bérelt garázsba helyezték át.
Nem sokkal ezután megnyílt az első boltjuk 1958- ban Göteborgban, melyet több másik követett Malmőben és Stokholmban. A 60-as évek elejétől aztán szoros együttműködésbe kezdtek külföldi gyártókkal- importáltak és eladtak olyan termékeket, melyeket maguk nem tudtak legyártani.
Sokan a cég alkalmazottai közül, akik a 60-as években kezdtek el dolgozni, még ma is ott vannak, megtartva ezzel a magas szintű tudást a cégen belül és átadva ezt, fiatal, még nem annyira tapasztalt kollegáiknak. Ez részben azért is van, mivel ez a cég már a kezdetek óta kitartóan és folyamatosan nem retten meg a határok feszegetésétől - úttörő mindenben, amit készít
Mind a mai napig, a Poseidon folytatja az új termékek fejlesztését a víz alatti technológia világában, a rendelkezésre álló legfejlettebb és legkitűnőbb teszt eljárások és berendezések segítségével.
CYKLON

TAPASZTALTABB, MÉG NÁLAD IS…
Egy légzőautómatának olyan funkciókkal kell rendelkeznie, melyeket nem befolyásolnak azok a különböző környezeti viszonyok, melyekkel élete során találkozik. Példák ezekre a funkciókra magukban foglalják a légzési ellenállást, kilélegzett buborék elvezetést, zaj és szivárgásminimalizálást, hogy csak egy párat említsünk. Eltérő környezeti viszonyok, mint palacknyomás, tengerszint feletti magasság, mélység, hőmérséklet, gáz, víz típusa, befolyásolhatják ezeket a funkciókat, s ezáltal a búvárt is.
Amikor egy új légzőautómata jelenik meg a piacon, akkor annak teljesítenie kell az EN250 - es tesztet. Ez a teszt kizárólag csak egy környezeti viszonyt testesít meg; a gyártó talán képes még vagy száz különböző helyzetet szimulálni, amely jó, de nem feltétlenül elegendő. Kizárólag csak évekkel később, a világ különböző pontjain merülő búvárok folyamatos használata után tudja a gyártó begyűjteni mindazokat az információkat, melyek garantálják a tökéletes működést, minden körülmények között.
Természetesen ez időbe telik…
A Poseidon Cyklon Juniort 1958 - ban mutatták be. Kicsiny lépésenként évről-évre javult és fejlesztették (mely fejlesztés folytatódik tovább), mind a búvárok tapasztalata, mind pedig a technikai fejlődés alapján, s ennek eredményeként egy nagyon kemény, megbízható „munkalégzőautómata” jött létre, melyet több ország haditengerészete használ világszerte. Megfelelt az EN250 - es hideg vízi szabványnak is.
Nincs olyan légzőautómata a piacon, amelyik többet „látott és tapasztalt” a Poseidon Cyklonnál. A Cyklon 2. lépcsőből létezik metál változat is mely tartósabb és hidegvízi használatra jobban ajánlott.
CYKLON CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm - es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
AKIK MÁR EZT HASZNÁLJÁK
- Német Haditengerészet
- Svéd tengeralattjárók- mentő egységek
- Barlangi búvárok
- Technikai búvárok
- Búváriskolák
KIKNEK AJÁNLJUK
- Sport búvároknak
- Barlangi búvároknak
- Technikai búvároknak
- Bárkinek, aki egy nagyteljesítményű, robosztus, „munkalégzőautómatát” szeretne
JETSTREAM

A KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY MEGTESTESÍTŐJE
Irányítani a nagy mennyiségű levegőáramlás erejét, elérni a hihetetlenül hangzó 2100 l/perc teljesítményt- komoly mérnöki kihívás. A megoldást az jelentette ezekre, hogy létre kellett hozni egy folyamatos és precíz szabályozást, a légzési nyomást +/- 5mm (vízoszlop) - en tartani a teljes légzési cikluson keresztül, a mélységtől és levegő mennyiségtől függetlenül. Ez a szervo-rásegítéses szelep segítségével valósult meg, mely ugyan azon az elven működik, mint az autókban lévő szervokormány, az egész lényege a kompenzáció.
A merülést megelőzően, amikor nyomás alá helyezed a légzőautómatát, a fő kék palack formájú szelep (a második fokozatban) felfújódik és megtelik középnyomású levegővel, akár csak minden más belső tér, ami a szervo szelep felett helyezkedik el. Amikor ez megtörténik, a levegő hangos áramlását lehet hallani. Ekkor a rendszer aktiválódott. Belégzéskor, a légzőmembrán elmozdulása kinyitja vagy „letiltja” a szervoszelepet, s ezáltal elkülöníti a 2. lépcső belső tereit. Kilégzéskor aztán a palack formájú szelep, a belőle távozó gáz miatt összeesik, elmozdul, s így kiengedi a szükséges mennyiségű levegőt. Ami aztán az első fokozat felől érkező nyomástól automatikusan feltöltődik ismét.
Ez e technológia biztosítja, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel is korlátlan mennyiségű levegőt lehessen belélegezni.
Talán még elképesztőbb az a tény, hogy Poseidon ezt a technológiát még 1981 - ben mutatta be, valamint az, hogy a Poseidon az egyetlen olyan légzőautómata gyártó cég a világon, akit az Amerikai Haditengerészet, különösen hideg vízben történő használatra is elfogadott. (Bővebb információ erről: http://www.supsalv.org/pdf/ANU.pdf )
(A Jetstream az USA-ban Odin néven kapható.)
A Jetstream már régóta nagy népszerűségnek örvend, úgy a technikai búvárok, mint a Svéd vagy Amerikai Haditengerészet berkein belül. Könnyű légzést biztosít bármilyen mélységben, a 2. lépcső tömlőjének a végén pedig található egy biztonsági szelep, mely lehetővé teszi a normál légzést, abban a nem valószínű esetben is, amikor abnormálisan, nagy nyomású levegő áramlik oda. Megfelelt az EN250 - es hideg vízi szabványnak is.

JETSTREAM CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm-es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
AKIK MÁR EZT HASZNÁLJÁK
- Amerikai és Svéd Haditengerészet
- Olasz Rendőrség
- Technikai búvárok
- Barlangi búvárok
KIKNEK AJÁNLJUK
- Sport búvároknak
- Víz alatti fotósoknak
- Technikai búvároknak
- Barlangi búvároknak
ATMOSPHERE

TAPASZTALJ MEG TÖBBET
A Poseidon Atmosphere teljes arcmaszk, a világ egyik legnagyobb teljesítményű légzőautómatájával van felszerelve, a Jetstream PP - vel. Megfelelt a hideg vízi használat szabványainak és a maszk jellemzőinek kombinációjával egy különleges, de kiválóan működő párátlanító rendszert tartalmaz, amely lehetővé teszi a tökéletes, tiszta látást még fagypont közeli vagy azzal megegyező vízhőfoknál is. A maszk policarbonát lencséje speciálisan kiképzett, így megakadályozza a visszatükröződést. A maszk, pozitív légnyomással ellátott, amit egy kapcsolóval lehet aktiválni, amely könnyen elérhető még vastag kesztyűben is. A pozitív légnyomás rendszer egy meghibásodás biztos konstrukció, amely ha nincs aktiválva, akkor a szelepen keresztül, csak a szükséges mennyiségű levegőt áramoltatja légzéskor. A maszk természetesen minden tengerszint feletti magasságon használható „levegőömlés” nélkül.
Bármilyen standard kommunikációs rendszer beépíthető a Poseidon maszkba, melyhez külső súlyokat is vásárolhatunk, amik kiválóan használhatók külső lámpák vagy videokamerák, stb. csatlakoztatásakor a helyes egyensúly megőrzésére.
Az elsődlegesen vadászpilótáknak kifejlesztett arcmaszkot úgy terveztük, hogy akár 6 órán keresztül is hordható legyen, amikor a repülő biológiailag vagy kémiailag szennyezett háborús területeken repül át
Számos technikai búvár, akár csak a Svéd vagy Amerikai Haditengerészet búvárai a Jetstream - et választották kedvenc légzőautómatájuknak. Az egyszerű konstrukció garantálja a megbízhatóságot - valamint a biztonságot – a merülési környezettől függetlenül, és biztosítja a könnyű légzést, bármilyen mélységben.
A Jetsream 2. lépcsőjének a tömlőjére szerelve található egy biztonsági szelep, nagy nyomású „levegőömlés” esetére. A biztonsági szelep megakadályozza a levegő szabad áramlását a szájrészen keresztül direkt a szájba, ehelyett a konstrukció a tömlőn keresztül, a vízbe engedi az áramló levegőt, így minden esetben a normál légzés biztosított marad a 2. lépcsőből.
Az Amerikai Haditengerészet által végzett tesztek bizonyították, hogy a Jetstream az egyetlen olyan légzőautómata, amely különösen hideg vízi merüléseknél is képes a szükséges mennyiségű levegőt adni, nagyobb mélység és extrém légzésszám esetén is. A Jetstream szintén elnyerte a Svéd Haditengerészet legmagasabb fokú elismerését – természetesen a hideg vízben történt merülésekre vonatkozó tesztekben.
ATMOSPHERE CSOMAG TARTALMAZZA
- Teljes arcmaszk
- Légzőautómata 2. lépcső, 70cm-es tömlővel
- Garancia kártya
- Használati útmutató
- Poseidon fejrögzítő pántok
- Névtábla tartó
KIKNEK AJÁNLJUK
- Hideg vízi búvároknak
- Rendfenntartó erők búvárainak
- Katonai búvároknak
- Sport búvároknak
- Technikai búvároknak
XSTREAM TERMÉK CSOPORT
POSEIDON FOLYTATJA AZ ÚJÍTÁSOKAT
Célunk az volt, hogy létrehozzuk a világ legmegbízhatóbb magasnyomású szelepét.(első lépcső) Minden mérnök tudja az előnyeit annak, ha golyókat használ a szelep-ülékeknél, mivel nem tudnak rossz helyre elmozdulni, és mindig megtalálják a helyes pozíciót az illeszkedésnél. Sajnálatos módon azonban előfordulhat, hogy a különböző nyomásviszonyok vagy túl erősen nyomják a golyót a helyére, vagy pedig túl gyengén, ezzel kiegyenlítetlen karakterisztikát hozva létre.
A lebegő szelep-ülék feltalálásával viszont (mely automatikusan pozícionálja a golyót), és az erőt a lecsökkentett felülről áramló nyomás egyenlően szabályozott a rugóra ható kompressziós erők miatt, megtartva ezzel a golyó tökéletes pozícionálását, s emiatt az illeszkedését. Az Xstream légzőautómata emellett önszabályzós, amely által ugyan olyan kiváló teljesítményt produkál, a palackban lévő nyomástól függetlenül mindig. Amikor az üléket a nagy nyomás felfelé mozdítja, akkor a kialakítása miatt, a rugó összenyomja, tehát önállóan és pontosan szabályozza a nyomás erőit. Az Xstream – re szintén jellemző, hogy gyárilag fagymentes konstrukció. A TDA (Thermo Dynamic Antifreeze = Termo Dinamikus Fagymentes rendszer) biztosítja, hogy az átáramló víz távoltartsa a jeget, mindenféle külön folyadék vagy membrán nélkül.
DIVE
A Dive – ot kimondottan a hagyományos levegős merülésekhez terveztük, az első lépcsőn 5 középnyomású és 2 nagynyomású kimenet található, a maximális csatlakoztatási és variációs lehetőségek elősegítésére. Az első lépcsőt DIN – es csatlakozóval lehet a palackhoz rögzíteni, a második lépcső szürke színe pedig az összetévesztést hivatott elkerülni, más levegőkeverékektől.
XSTREAM DIVE 90 CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm-es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
KIKNEK AJÁNLJUK
- Sport búvároknak
- Barlangi búvároknak
- Technikai búvároknak
DEEP


Az Xstream Deep, a 200 méteres vagy akár nagyobb mélységre történő merülésekre készült, gázkeverékek használatával (pl. Hélium). Fekete színű első és második lépcsője különbözteti meg a más gázkeverékeknél használatos légzőautómatáktól. Az első lépcső két különböző DIN csatlakozóval (egyenes és 90 fokos) kapható. Minden Xstream tömlő Oxigén-tiszta és a következő méretekben kapható: 70, 90, 150, 215 cm (28, 36, 60, 85 inch).
XSTREAM DEEP CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm-es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
KIKNEK AJÁNLJUK
- Mélymerülő búvároknak
OXIGÉN KÖVETELMÉNYEK, A BIZTONSÁGOS HASZNÁLAT ÉRDEKÉBEN
Az Xstream megfelel a biztonságos Oxigén használat mind a 4 követelményének, melyek:
- Oxigénre tervezett
- Oxigén kompatibilis anyagok felhasználásával készült
- Oxigén használatra megtisztított
- Oxigén használatra elfogadott
Oxigénre tervezett – Megépíteni egy légzőautómatát Oxigén használatra, speciális mérnöki tudást igényel. Ez messze nem olyan egyszerű, mint fogni egy bármilyen légzőautómatát és kicserélni a különböző anyagokat benne, úgynevezett „Oxigén kompatibilis” – re. Különös figyelmet kell fordítani, például a polimerikus anyagok minimális használatára, el kell kerülni az egymást keresztező lyukakat és az éles felületeket, minimalizálni kell a gázátfolyás gyorsaságát, elkülöníteni és optimalizálni a hőleadást, meggyőződni róla, hogy a termék összeszerelése közben nem marad benne semmilyen szennyező anyag, illetve a tisztítás és ellenőrzés megfelelő stb.
Oxigén kompatibilis anyagok – A kifejezést, hogy „Oxigén kompatibilis”, nem szabad túl szó szerint értelmezni, mert értelmetlen, ha egy adott anyagra úgy próbáljuk használni, mint „tökéletesen Oxigén kompatibilis”. Ez sokkal inkább arról szól, hogy olyan anyagokat kell választani egy sor tényező figyelembevételével, amelyek a legkisebb esélyt hordozzák magukban bármilyen veszélyes meghibásodásra. Oxigén használat esetén a felhasználható anyagok száma erősen korlátozott, mivel olyan tényezőkkel kell számolni, mint a felhasznált Oxigén százalékos aránya, automatikus gyulladási hőmérséklet, égéshő, gőzök mérgezettsége, robbanás várható bekövetkezésének esélye, stb.
Oxigén tiszta - Ez egy szabvány, mely meghatározza milyen mértékű szennyeződés a még elfogadott a minimális robbanási veszély tekintetében. Speciális módszereket és tisztítószereket kell használni a helyes tisztasági szint fenntartása érdekében. Poseidon jobban szereti az „Oxigén használatra megtisztított” – kifejezést, az „Oxigén tiszta” helyett, amely félreérthető.
Oxigén használatra elfogadott – Az Európai Unió „Személyes Védőfelszerelés” – re vonatkozó előírásai kimondják, hogy egy SCUBA légzőautómatát be kell vizsgáltatni, és el kell fogadtatni egy külső és kinevezett szakértővel. Az Oxigén használatra készült légzőautómatáknak pedig még több teszten kell átesniük speciálisan Oxigénre, mint például a nyomás hőre gyakorolt hatásait vizsgáló teszt, stb.
DURATION


Zöld színnel megkülönböztetve, mind az első és második lépcsőn, ez a légzőautómata speciálisan a Nitrox merülésekre készült. A Duration megfelel mind a 4 Oxigén követelménynek maximum 50% - os Nitrox keverékig (Oxigénre tervezett, Oxigén kompatibilis anyagok felhasználásával készült, Oxigén használatra megtisztított, Oxigén használatra elfogadott). Az első lépcső két különböző DIN csatlakozóval (egyenes és 90 fokos) kapható. Minden Xstream tömlő Oxigén-tiszta és a következő méretekben kapható: 70, 90, 150, 215 cm (28, 36, 60, 85 inch).
XSTREAM DURATION CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm-es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
KIKNEK AJÁNLJUK
- Nitrox búvároknak
DECO
Akár 99,9% - os Oxigén tartalmú, dekompressziós megállóknál belélegzett gázkeverékek használatához. Fehér színnel jelölt első és második lépcsője különbözteti meg a más gázkeverékeknél használatos légzőautómatáktól, mint például a Nitrox. (A boltokban még lehet vásárolni, de a deco helyett a duration-t ajánljuk, mivel ma már ez is teljesen oxigén tiszta, amikor kijön a gyárból.) Ez a légzőautómata is megfelel mind a 4 Oxigén követelménynek (Oxigénre tervezett, Oxigén kompatibilis anyagok felhasználásával készült, Oxigén használatra megtisztított, Oxigén használatra elfogadott). Minden Xstream tömlő Oxigén-tiszta, és a következő méretekben kapható: 70, 90, 150, 215 cm (28, 36, 60, 85 inch).
XSTREAM DECO CSOMAG TARTALMAZZA
- Légzőautómata 70cm-es tömlővel
- Inbusz kulcs
- Garancia kártya
- Használati útmutató
KIKNEK AJÁNLJUK
- Technikai búvároknak, dekompressziós megállókhoz
Octopus-ok


A Poseidon gyár minden octopus reduktora ugyanolyan kiváló minőségű, mint a fő légzőautómatái.
